Vida Adri

Magamról

Már fiatal koromban is kiemelkedő téri gondolkodás, és színdinamikai érzék jellemzett. Gimnáziumi tanulmányaimat intézményemben elsőként zártam rajz érettségivel, ahonnan egyenes út vezetett építészeti irányba. 

Egyetemi éveim alatt mérnöki látásmódot sajátíthattam el, mellette pedig művészi szemléletemet tágíthattam tovább.

A belső tér tervezése, annak optimális kihasználása, az ergonómia teljes körű figyelembevételével, már lakberendező képzések keretében vált rutinná számomra.

Mára elmondhatom, hogy az enteriőr dizájn nem csak a szakterületem, de a szenvedélyem is. Hivatásom az ügyfeleim igényeinek teljes figyelembevétele mellett, a mai trendek és stílusjegyek megelevenítése egy igazán komfortos lakó-, vagy munkakörnyezetükben.

Partnereim

A munkamódszeremről

Nagyon figyelek majd rád, interjú során pontosítjuk az igényeidet, felmérem a tereidet és mindig tájékoztatlak majd a folyamat következő lépéséről. 

Nem kell behunyt szemmel konzultálnunk, nem baj, ha nincs térlátásod, színérzéked, vagy inkább csak érzed, hogy mit szeretnél. Amit lehet mutatok, rajzolok – papíron felskiccelem, az alaprajzon átnézzük, vagy a gyártó oldalán áttanulmányozzuk.

Együtt kiderítjük vagy kialakítjuk

  • a szín és anyag preferenciáidat,
  • a csak rád jellemző egyedi stílust

 hangulat és bútormontázsok, vagy szükség esetén látványtervezés segítségével.

Ha igényled, összeállítom 

  • a bevásárlólistádat (konszignáció),   
  • a kiviteli tervdokumentáció részeként a bútorozási tervet, a burkolat kiosztási tervet, 

és előkészítem 

  • a gépészeti,
  • az elektromos és 
  • a bútor gyártási terveket.
Call Now Button

Iratkozz fel

lakberendezési tippekért, ötletekért, inspirációért!